..Sétáltam hazafelé a kihalt utcán. Egyedül. Ott hagytalak. Ott hagytalak, mert nem tehettem mást. Nem hagytál más választási lehetőséget. Megint egyedül maradtam az érzéseimmel. Minden porcikám könyörgött, hogy forduljak vissza.. Csak vissza.. Hozzád.. De a lábamnak már nem bírtam megállj-t parancsolni. Ahogy a könnyeimnek sem. Pedig sosem sírok.. Tudod jól, hogy sosem sírok. Folyton hátra nézek.. Hátha.. De egy lélek sem jár már az utcán..
Már csak pár lépés.. Hiszen olyan közel vagy most.. Csak pár lépés..
Itthon vagyok. Dühös üzenetek, vádaskodás, fájó igazságok, szemrehányások.. Ezek lettek az álmainkból.. És nem miattam..
Aztán már nem érkezik válasz. Már csak az én szomorú, kétségbeesett szavaim kelnek útra az éjszakába, meghallgatásra várva. Csodára várva.. Hátha teszel valamit.. Hátha történik még valami.. Talán mégis te vagy az.. Aki..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése