Egy perc, és fordul a kedvem. Néha föl-földereng előttem az élet vidám biztatása, de jaj, ez csak egy pillanat
Fekete tintával fehér lapra írok,
Sötét könny hull, pedig fényes nappal sírok...
Kívül vidámság, arcomon mosoly ragyog,
Belül keserűség s magány foglya vagyok...
Magam vagyok.
Nagyon. Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén
Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik.
Nagyon. Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok a föld kerekén
Nem tudhatod, mit érez a nő, amikor rájön, hogy senki nem szereti igazán, és csak akkor él, amikor lecsukja a szemét, és álmodik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése