Hiszen a Nő Istennő.
Olyan tükröt kell tartani elé, amiben azt a szépséget látja,
amilyennek te látod.
Hirtelen jelent meg az életemben.
Törött szárnyaim még meg sem érintettem, meg sem gyógyítottam,
amikor a szemében egy csillagot láttam meg.
Valahol mélyen legbelül éreztem valamit, kiváltott valamit bennem a jelenléte,
a szavai, a mosolya…
De nem akartam tisztán látni…
Beszélgettünk és elvesztem a tekintetében, ahogyan ő sem tudott elszakadni a szemeim bűvkörétől.
Valamit talált, amit keresett.
Valamit találtam, amit kerestem.
Elindult felém és legbelül akartam, hogy közeledjek felé.
De féltem is tőle. Féltem a csalódástól, a könnyek égető feloldozásától.
Féltem és magamat védtem.
Elhitettem magammal, hogy jobb lenne nekem egyedül.
Gondolkodtam és már nem tudtam mit érzek…
Csak a magányra vágytam…
S közben elfelejtettem, hogy a magány nem az egyedüllétet jelenti.
Aztán csak a hangja ölelt körül. És ráébredtem, hogy hiányzik az életemből, ha csak félig van jelen.
Magam sem tudtam, tudok-e még szeretni.
Tudok-e még önzetlenül adni.
Azt hittem önmagamat temettem el sok-sok éve… és fájt a hiánya a valós énemnek.
Senkinek nem kellett és eldobták mindazt, amit szívből adtam. És fájt látni újra és újra azt, hogy amit adtam nem jelent sokat.
Elfelejtettem adni és elfelejtettem, milyen az, amikor adnak. Idegen volt egy simogatás, idegen volt a csodálat a szemekben.
Tükrött tartott elém, amiben olyannak láttam magam, amilyennek soha nem láttam.
És szeretek abba a tükörbe nézni, amit ő tart elém, még ha nem is látja a tükröt a kezeiben...
És szeretek nő lenni mellette, még ha észre sem veszi, hogy azzá tesz…
Nehéz csatát vívtam a szívemben, de ráébredtem:
ha meg sem próbálok önmagam lenni már háborút vesztettem önmagam ellen.
A félelem nem lehet akadály és nem szabhat korlátokat az életben.
Te tanítottál meg újra erre.
Te tanítottál meg ismét álmodni.
Te tanítottál meg újra bízni és hinni.
Te mutattad meg újra, hogy mi is a fontos az életben és mit is jelent a szó:
boldogság, …
és mit jelent otthon lenni valaki szívében.
Lehet, hogy néha messze vagy, de sohasem távol.
Lehet, hogy néha nem melletted alszom el, de mindig veled.
Nem kell félned Drága!
Nem kell féltened!
Sosem vagyok egyedül,… mindig ott vagy velem.
S hogy mi is jár a fejemben a nélküled töltött estéken?
Talán te magad is meglepődnél, talán már tudod,
… de szeretném elmondani neked:
Köszönöm, hogy megjelentél.
Köszönöm, hogy nem engedtél.
Köszönöm, hogy felemeltél.
Köszönöm, hogy széppé tettél…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése