Vasmarok szakít.
Rózsát, egy párat.
Szívembe tövist szúr.
Ezret vagy százat.
Fájdalmat tálal szerelem szakácsa,
ezredév távlatból múlik a hatása.
Vakítson végleg a feledés köde...
Ernyesszen vitorlát szerelem szele...
Vasmarok szakít.
Rózsát, egy párat.
Szívembe tövist szúr.
Ezret vagy százat.
Fájdalmat tálal szerelem szakácsa,
ezredév távlatból múlik a hatása.
Vakítson végleg a feledés köde...
Ernyesszen vitorlát szerelem szele...


„Tudod, kerültem már nagyon elkeseredett állapotba. Nos, arra jöttem rá, hogy semmi mással, csak a mosoly aranysugarával tudom szétoszlatni a bensőmben lebegő ködöt. Erre azt fogod mondani: nehéz mosolyogni, ha az ember boldogtalan. Ez így is lenne, de a mosolyt tanulni kell. És hamar rájössz, hogy sokkal nehezebb boldogtalannak lenni, ha mosolyogsz.”





Bezártalak magamba,
s most nem menekülhetek,
szöknék már, de nem lehet,
fogva tart a képzelet:
igéznek látomások,
gyötrődő lobogások,
szavak bomlanak bennem:
legyőzött a szerelem,
s kívánom, mint a fuldokló,
napjaimon átparázsló
életedet, életemet.

