„Ha rajtakapjuk gondolatainkat, hogy az emlékmezőnkön szeretnének legelészni, rántsuk vissza, zabolázzuk meg őket, mondván, hogy nincs ott semmi keresnivalójuk. Az emlékmező hervadó füvétől és halott virágaitól csak felfúvódni lehet. Mert először is a múlt irrealitás, hiszen már nincsen."
Jézusnak igaza van: Elég minden napnak a maga baja. És mikorra várod a mindennapi kenyeredet? Mára! Csakis mára."
****
/ Szabolcsi Erzsébet: Egyedül /
Egyedül vagyok...
lelkembe zárt hiányod
társaságában...
Fohász
Adj erőt,
mert beleveszek kételyeimbe.
Adj időt,
mert felörlődöm a mutatók rohanásától.
Adj színeket,
mert rettegek a szürkeségtől.
Adj dalokat,
mert fellázadt bennem a csend.
Adj csobogó forrást,
mert hűsíteném lobogó szavaim.
Ma nehéz
…mert nem vagy,
ma nehéz a szó is.
Süket álmokat termett az éj.
Holdakat képzelek csillagtalan égre,
S hallgatok. Csak a tükör mesél.
Tükrömbe bújtál. Visszamosolyogsz,
Ha fáradtan, könnyes szemmel nézlek.
Nyújtanád kezed, s tudod, a szilánkok
Mindkettőnket véresre sebeznének…
Mégis...
Ne szólj,szól helyetted a csend.
Ne nézz,
hunyt pillád mögött vagyok.
Ne hívj,
hívnak az álmaink.
Ne keress,
hisz úgyis ott vagyok.
Szólj,
fújja hangod felém a szél!
Nézz,
szemed tükrében ragyogok.
Hívj,
érezzem, hogy lobogva vársz.
Keress,
szeress, lásd melletted vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése