Vérvörös szemei a fájdalomtól égtek. Nagy volt a nyomás a testében. Mellei érzékenyek lettek, szinte sajogtak. Idegei pattanásig feszültek. Arra a kis üvegszilánkra gondolt, amivel először megtette... Ma is ott van fent a polcon a vázácskába elrejtve. Nem, nem teheti meg újra! Megigérte.
Csak egy ici-pici karcolás a csuklón. Lyuk a testen, ahol lélegezni tud, ahol kiengedheti a gőzt, kiegyenlítheti a belső nyomást. Nem fájt. A vérgömböcskék nagyon lassan nöttek, míg egy egységes csíkba össze nem olvadtak. Élvezettel nézte végig. Majd eluralkodott rajta a nyugalom. Nem, nem teheti meg újra! Megigérte.
.
.
.
A kedvenc zenéjére ébredt. A nyitott ablakon kellemesen hűvös levegő áramlott be. A piros sötétítőn átsütő nap mindent élénk színűre festett. A szobát betöltötte a mosott ruhákból áramló öblítőillat. Rádöbbent, igazán boldoggá csak az apró dolgok tesztik!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése