Csak egy gyertyát hagyj most égve,
Újra ünnep van, de Te sajnos nem vagy itt velem,
Bezártalak magamba,
s most nem menekülhetek,
szöknék már, de nem lehet,
fogva tart a képzelet:
igéznek látomások,
gyötrődő lobogások,
szavak bomlanak bennem:
legyőzött a szerelem,
s kívánom, mint a fuldokló,
napjaimon átparázsló
életedet, életemet.
A szeretet azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban.
...
Aki szeret, annak fickándozik a szíve. Annak az élete színes és süt a napja. Aki nem szeret, az olyan tájakon jár, ahol nem süt a nap.
...
Barátom az, aki előtt a lelkem nyitva van.
...
A barátság az egyetlen olyan kapcsolat, amely kölcsönös, szabad választással jön létre. Nem velünk születik, mi teremtjük. Nem fertőzi meg semmilyen testi kapcsolat, vagy érdek. Nem akarunk egymástól semmit - egyszerűen csak jó együtt lenni. A barátság születése mindig együtt jár azzal az érzéssel, hogy találkoztunk már valahol. Hogy ismerem őt! Ez persze sejtelem, nem biztos, hogy így van. Sosem tudhatjuk, mitől vagyunk otthon egymásban. De ha a barátomhoz megyek: hazamegyek.
És tedd fel önmagad kérdéseit:
Hibáztam? Bocsánatot kértem?
Megbocsájtottam?
Hazudtam? Hazudtak?
Szerettek? Szerettem…?
És vajon miért is csalódtam?
És miért lettem szomorú?
A válaszok egyszerűek.
Csak nehéz szavakba önteni és nehéz kimondani. De belül mar a felismerés: Minden rossz miatt, amit az életben kaptál, távolabb kerültél az álmaidtól।
Ismeretlen utakra indulva, új célokat hajszolva, elfeledve ami igazán számít; önmagad ellensége lettél. Talán soha nem jössz rá, mekkorát hibáztál। Talán valaki segít, hogy rá gyere, magad ellen vétettél a legnagyobbat। Hazudtál magadnak egy álmot, ami nem a tiéd. Hazudtak neked egy világot, ahol bekötötték a szemed és befogták a füled.
De ha most végre önmagad látod… Minden hibáddal, szépségeddel együtt… Fogadd el a tényt, hogy a múltadban vétettél। Magad ellen vétettél. De mindent helyrehozhatsz. Csak figyelj az álmaidra! Csak figyelj a vágyaidra és a célt nekik megfelelően válaszd ki!
Ne csald meg újra önmagad!
Hiszen a Nő Istennő.
Olyan tükröt kell tartani elé, amiben azt a szépséget látja,
amilyennek te látod.
Hirtelen jelent meg az életemben.
Törött szárnyaim még meg sem érintettem, meg sem gyógyítottam,
amikor a szemében egy csillagot láttam meg.
Valahol mélyen legbelül éreztem valamit, kiváltott valamit bennem a jelenléte,
a szavai, a mosolya…
De nem akartam tisztán látni…
Beszélgettünk és elvesztem a tekintetében, ahogyan ő sem tudott elszakadni a szemeim bűvkörétől.
Valamit talált, amit keresett.
Valamit találtam, amit kerestem.
Elindult felém és legbelül akartam, hogy közeledjek felé.
De féltem is tőle. Féltem a csalódástól, a könnyek égető feloldozásától.
Féltem és magamat védtem.
Elhitettem magammal, hogy jobb lenne nekem egyedül.
Gondolkodtam és már nem tudtam mit érzek…
Csak a magányra vágytam…
S közben elfelejtettem, hogy a magány nem az egyedüllétet jelenti.
Aztán csak a hangja ölelt körül. És ráébredtem, hogy hiányzik az életemből, ha csak félig van jelen.
Magam sem tudtam, tudok-e még szeretni.
Tudok-e még önzetlenül adni.
Azt hittem önmagamat temettem el sok-sok éve… és fájt a hiánya a valós énemnek.
Senkinek nem kellett és eldobták mindazt, amit szívből adtam. És fájt látni újra és újra azt, hogy amit adtam nem jelent sokat.
Elfelejtettem adni és elfelejtettem, milyen az, amikor adnak. Idegen volt egy simogatás, idegen volt a csodálat a szemekben.
Tükrött tartott elém, amiben olyannak láttam magam, amilyennek soha nem láttam.
És szeretek abba a tükörbe nézni, amit ő tart elém, még ha nem is látja a tükröt a kezeiben...
És szeretek nő lenni mellette, még ha észre sem veszi, hogy azzá tesz…
Nehéz csatát vívtam a szívemben, de ráébredtem:
ha meg sem próbálok önmagam lenni már háborút vesztettem önmagam ellen.
A félelem nem lehet akadály és nem szabhat korlátokat az életben.
Te tanítottál meg újra erre.
Te tanítottál meg ismét álmodni.
Te tanítottál meg újra bízni és hinni.
Te mutattad meg újra, hogy mi is a fontos az életben és mit is jelent a szó:
boldogság, …
és mit jelent otthon lenni valaki szívében.
Lehet, hogy néha messze vagy, de sohasem távol.
Lehet, hogy néha nem melletted alszom el, de mindig veled.
Nem kell félned Drága!
Nem kell féltened!
Sosem vagyok egyedül,… mindig ott vagy velem.
S hogy mi is jár a fejemben a nélküled töltött estéken?
Talán te magad is meglepődnél, talán már tudod,
… de szeretném elmondani neked:
Köszönöm, hogy megjelentél.
Köszönöm, hogy nem engedtél.
Köszönöm, hogy felemeltél.
Köszönöm, hogy széppé tettél…
Barát az, akinek az ember kiöntheti szíve teljes tartalmát, és darabokra apríthatja, tudva, hogy a leggyengédebb kezek fogják megrostálni; megőrzik belőle azt, amit érdemes megőrizni, a maradékot pedig egy gyengéd, szeretetteljes lehellet fogja tovafújni।
Tudod, magam se értem,
mitől lettem ennyire biztos,
biztos benned,
és biztos magamban,
mintha
szövetséget kötöttünk volna
mi ketten,
valamikor egy másik életben,
valahol az égben,
az égiek adták volna
áldásukat ránk,
persze butaság,
az Ég és a Föld összeér,
nem kettő az,
de mégis,
mintha egyikünk lenne az ég,
másikunk a Föld,
vagy Te a napsugár,
én pedig az eső,
ketten együtt
örök szivárvány,
vissza nem fordítható,
szét nem választható,
tudom, összetartozunk,
nincs bennem félelem,
hogy tévedek,
hogy egyszer
majd másképp lesz,
hogy majd mást szeretsz,
ha elmész is,
viszel magaddal,
nem, mert szeretnivaló lennék,
nem, nem vagyok,
csak melletted vagyok az,
más nem is ismer,
másnak idegen,
aki akkor született,
mikor megszerettelek,
és rajtam kívül
Téged se ismerhet más,
amilyen nekem vagy,
az más számára idegen,
mert aki nekem a „Te”,
az nem a véletlen szülötte,
az miattam,
értem született,
fájna,
tudom, nagyon fájna,
ha más karjában látnálak,
de a látszat
mondhatna bármit is,
be nem csaphatna.
Azt hittem, hogy világ csudája vagy
Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.
Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.
Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.
Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.
Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.
És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.
Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.
Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.
Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –
Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.
Mellettem vagy és szebb lett a világ.
Újból mosoly van az ajkamon és
újból rám tör az az önfeledt mosolygás az utcán, a boltban...
Mindenhol velem vagy..
És jól eső érzés, hogy hozzám bújsz,
hogy megsímogatsz, hogy csókot adsz...
Az az apró kis puszi az enyém újból...
És minden alkalommal átjárja testem a boldogság...
Mert mellettem vagy...
Mert melletted lehetek újból...
Álmodozom az életről veled
és jólesik a mosolyogva ábrándozás...
Minden percem betöltöd és minden percben nálad vagyok.
Érezned kell, hogy erre vártam régóta és
Drága Barátnőm,
mosolyog a szemem és nevetek a világon.
Tudod jól, hogy mit meg nem tettem már az életemben.
Ismered minden lépésem.
Hazudhatok a világnak.
Hazudhatok a körülöttem élőknek...,
de
TE
meglátod a szememben a könnyeket.
Meghallod a hangomon,
hogy bánt az élet ....
Egyedüliként tudod talán,
Hogy mit is érzek...
Köszönöm,
hogy vagy nekem
és
köszönöm,
hogy
törődsz velem...
Én itt leszek
NEKED
mindig ebben
az életben
és
fogom
a
kezed...
Mindennek van jó és rossz oldala. Tőlünk függ, melyiket tekintjük inkább.
