Kézen fogva veled

Létezésedről
mit sem tudtam régen
hajótöröttként éltem
háborgó tengeren
sodródtam az árral
hatalmas hullámokon
és arra mentem folyton
amerre fújt a szél…

Mígnem megmártóztam
misztikus mosolyodban
partot érve tudtam
nekem szánt a sors,
vad száguldásom
hirtelen abbamaradt
az égbe szökő hullám
elveszett valahol…

Maradt a csendes közeg
a ringatózó víz,
mint varázslatos szírén
dúdolom vágyaim
kézen fogva Veled
élem napjaim
életerőt adnak
tünékeny álmaink.

A dermesztő, holdvilágos este

beoson meleg szobámba

lehűt mindent, szívet, testet, lelket

mielőtt fáradtan térnék nyugovóra

csak azért, hogy vacogjak és szüntelenül fázzak

hogy vágyjak tested izzó melegére

hogy simuljak oda lelked falához

hogy élni sem tudjak többé Nélküled.