
Nem fátyolozza a távolságot közeled,
Messze van minden és hideg.
Egyszer majd nevedre a számat elhúzom,
Egyszer majd csuklómmal az ablakot betöröm,
S a tárgyak üres szeme szánalommal megtelik.

Az egyik hang azt mondja bennem:
„Menj oda!”.
Egy másik hang meg azt mondja:
„Maradj itt!”.
Az egyik hang azt mondja :
”Menj oda hozzá! – Mit veszíthetsz?”
És a szégyen? Miféle szégyen? Lehet, neki is hiányzik valaki? És ha nem hiányzik?
„Akkor mi van?”
Legalább lépni mertél! Menj oda!
„Nem”
Miért nem?
„Félek”

Amikor már feladtam minden reményt, túléltem a szerelmeket, megtaláltál, és olyan érzéseket keltettél életre bennem, melyek létezésében sohasem voltam biztos...Majd ismét felfedeztem magamban a jót és újra megtaláltam az elveszített, de az életben fontos szavakat...Elveszítettem a szeretlek, a bizalom, az örökre szavaimat és újakat még nem tudtam kitalálni helyettük. Vonásaid majd egyre mélyebben vésődnek belém. Kedvesen rám nézel, és olyan könnyedén mondod, hogy szeretsz, mintha ez lenne a legnyilvánvalóbb dolog a világon, és öröktől létezne. Nem megy majd nekünk minden egyből könnyedén.... Szépen, lassan csiszolódunk össze, de abban a pillanatban - mikor találkoztunk- úgy érzem, helyére zökkent a világ. Értelmet nyert az összes fájdalom és az összes elhibázott mozdulat. Elkezdek majd egy mondatot, és Te úgy fejezed be, ahogy én tenném. Elmondom az ötletem egyik felét és a másikat tőled hallom vissza. Ugyanazon őrültségeket műveljük majd, és ugyanolyan szenvedéllyel.
A Sors gondosan és alaposan sokszor a vérző húsig csiszolja majd lelkünket - míg végül pontosan összeillik.
Mámorító érzés lesz, de tudom, hitetlenkedni fogok. A fák nem nőnek az égig....Te azonban megfogod a kezem és a fa törzséhez vezetsz, érzem majd az évszázados ráncokat és a kezed melegét...élettel töltöd fel a kiégett szavaim...Hiszem, hogy ez így lesz.
segíts nekem
legyél a szárnyam
ha porba ránt a fájdalom
segíts nekem
legyél a társam
ha élni sincsen már okom
Barát az, aki előtt nincsenek titkaid. Akitől nem kell tartani, akiben megbízol - akivel ha együtt vagy, úgy érzed, hogy nem vagy egyedül.. És repül az idő . Észre sem veszed, mert ha együtt vagytok, valami időtlen jóérzés tölt el - mintha melegebb volna a levegő, s otthonosabb a hely, ahol ültök... Barát az, akire figyelsz, mert fontos számodra a sorsa. És aki figyel rád, mert fontos számára a te sorsod... Barát az, aki megért - s akit mélységesen megértesz. Nem tudtok egymásnak hazudni. Túl közel van. Mintha magaddal beszélnél ...
Ez a korai tapasztalat döbbentett rá, hogy a barátság a lelkek közötti legközelebbi kapcsolat. Barátom lehet nemcsak a "barátom", - de az anyám, - az apám, - a gyerekem és a férjem /feleségem is. Ha ők nem a barátaim, hanem "csak" az anyám, az apám, a gyerekem és a férjem /feleségem, akkor kapcsolatunkból hiányozni fog valami. Valami nagyon lélnyeges. Mert a barátság a legmagasabb szeretet-forma. Ne hidd, hogy túlzok.
Sokféle vonzalom, egymásba kapaszkodás van a világon. Sokféle összetartás és szeretet érzés. De az ember által átélhető legmélyebb szeretet: a barátság.
A barátom ott van mellettem. Egészen közel. Érzem. Ismerem. Szeretem. Neki mondom el először a titkaimat - s csakis rá hallgatok, mert tudom, hogy ismer. És szeret engem...
