felejtsük el

Holnap, azt hiszem végleg hazautazom már,
Hiszen nélküled semmit sem ér ez a nyár.
Ami elmúlt már mindegy, felejtsük el,

neked tudnod kell, ha kell 100 évig várok rád
Hiszen nélküled semmit sem ér
Hogyha egyedül alszom és ébredek fel.

elvarázsolsz

Mondd el, mit látsz, mondd el, ki vagyok,
Csak a szemembe nézz, s mindent látnod kell.
Mi az, amire vágysz? Csak ennyit adhatok
Magamból én, te döntsd el mennyit ér!

Voltam már lenn és hagytak egyedül,
Üres falak között, távol mindentõl.
Keserû a magány, de tudtam, sikerül
Ide elérni fel, csak mindig hinni kell!

Minden percben elvarázsolsz teljesen, Minden titkos érintésed kell nekem.
De bármi fáj nagyon, sírni nem látsz - nem hagyom.
Játszom, mint egy bohóc a színpadon.

Színház a sors: játszd a szereped!
Ez a darab talán végre mást hoz majd.
Mi az, amire vágysz? Tiéd a fõszerep: Becsüld meg még! Ne dobd el semmiért!

.kaktusz

Tudod, magam se értem,
mitől lettem ennyire biztos,
biztos benned,
és biztos magamban,
mintha
szövetséget kötöttünk volna
mi ketten,
valamikor egy másik életben,
valahol az égben,
az égiek adták volna
áldásukat ránk,
persze butaság,
az Ég és a Föld összeér,
nem kettő az,
de mégis,
mintha egyikünk lenne az ég,
másikunk a Föld,
vagy Te a napsugár,
én pedig az eső,
ketten együtt
örök szivárvány,
vissza nem fordítható,
szét nem választható,
tudom, összetartozunk,
nincs bennem félelem,
hogy tévedek,
hogy egyszer
majd másképp lesz,
hogy majd mást szeretsz,
ha elmész is,
viszel magaddal,
nem, mert szeretnivaló lennék,
nem, nem vagyok,
csak melletted vagyok az,
más nem is ismer,
másnak idegen,
aki akkor született,
mikor megszerettelek,
és rajtam kívül
Téged se ismerhet más,
amilyen nekem vagy,
az más számára idegen,
mert aki nekem a „Te”,
az nem a véletlen szülötte,
az miattam,
értem született,
fájna,
tudom, nagyon fájna,
ha más karjában látnálak,
de a látszat
mondhatna bármit is,
be nem csaphatna.

.kaktusz

Tudod, a szeretet az lehet, amikor az ember azt látja, hogy közeledik felé az autó,
ami épp most fogja elütni, és az utolsó előtti pillanatban nem arra gondol,
mi lesz velem, hanem hogy mi lesz azzal a másikkal.

.kaktusz

Talán azért lettem ilyen bátor,
mert Te erős vagy,
és én beléd kapaszkodhatom.
Érzem, hogy szorosan fogsz.
De talán Te is kapaszkodsz,
azt hiszed, én vagyok az erős.
Talán a két félelem,
az enyém, és a tiéd
kioltják egymást.
Együtt repülünk,
közben arról énekelünk,
hogy az élet szép.
Üvöltve énekeljük,
nehogy mást meghalljunk.
Csak egymást.
Néha, ha kifáradunk,
akkor csak súgjuk.
Egymásnak.
Hogy egyikünk se féljen.
Közben elfelejtkezünk róla.
Hogy miért kapaszkodunk
ilyen erősen,
Hogy a vér is kicsordul.
Egyre bátrabbak vagyunk.
Tudjuk, a szakadék is
csak egy állomás.
Ott egy szép felhő,
Ott egy szivárvány.
Látod messziről a földet?
Ugye, milyen szép innen?
Gyere menjünk a felhők fölé
Szeretlek, szorítlak, ne félj.
Én se félek.

Babják Krisztián: Mindenért Egészen

Megmenteni életemet nem tudom, ki másra bízzam,
nem tudom, hogy árva lelkem ki más lelkével borítsam:
fogja össze, ami széthull, mind, mi bennem becses érték -
sejtse meg: mit én szülhetek, nem-álmodott csoda-mérték.

Erre kellesz: légy szolgája általam egy új jövőnek;
palotáim máskülönben kártyavárként összedőlnek.
Nincs bizalmam senkiben sem, feltétlen kell szeretni már:
minden kell cserébe annak, aki, látod, mindent kitár.

Láthatsz másként: hajléktalan. Magam útján ez lehetek.
Az, ki szülhet: őrülődik. Nem tartják meg semmi egek.
Egeknél több kell, hogy legyél földnél mélyebb alázattal -
tudnod kell helyettem élni önátadó áldozattal.

Sorsod vagyok. Mondhatsz nemet. Élhetsz boldog, más életet.
Nem lehetsz te se több, se jobb annál, akit vágyad szeret.
Sorsom te vagy. Akard jövőm, s általad leszek, ki lennék.
Engedj el, vakot, kezedből, s leszek senki, furcsa emlék.

Márai Sándor
Maga a szeretet nem egyéb, mint hogy valakit mélyen érzünk, mélyen belelátunk a szemei mögé, a lelkébe, és bármilyen külső mögött felismerjük, hogy "Ő az!". Érezzük a gondolatait, és gondoljuk az érzéseit.

Ralph Waldo Emerson

Akármilyen utat is választhatsz magadnak, mindig lesznek, akik azt fogják mondani, tévedsz. Mindig lesznek majd olyan nehézségek, hogy azt fogod hinni talán csakugyan a kritikusoknak van igazuk. Az út kiválasztása és követése a végsőkig mindig nagy bátorságot kíván.

Elegem van a vizsgaidőszakból, a főiskolából, abból, hogy mindenki panaszkodik, ha 30 fok van, ha zuhog az eső és ha fúj a szél. Elegem van saját magam és mások képmutatásából, a jópofizásból, a cinkos összekacsintásokból és abból, hogy ez életben lopva, csalva, hazudva kell önmagadnak és másoknak bebizonyítanod, hogy érsz valamit. Ha nem így csinálod, lóghat a nyelved, hogy megdolgozz a sikerért. Elegem van a puskázásból, mások és a magam gyengeségeimből és abból, hogy még mindig van 80 oldalam, amibe még bele se néztem, egy olyan könyvből, amelyet legszívesebben elégetnék. Elegem van a se-vége-se-hossza megbeszélésekből, hogy nem haladunk egyről a kettőre, abból, hogy kiabálnak a pálya széléről, mert onnan könnyű okosnak lenni. Elegem van az elvárásokból, elegem van abból, hogy másnak látnak mint ami vagyok. Elegem van, hogy többnyire nem azt csinálom, amihez kedvem van, legtöbbször nem azzal vagyok, akivel leginkább szeretnék. Elegem van abból, hogy bármit csinálok az mindig rossz!!!