
Örökké szoríts, örökké fájjon. Örökké lássalak, ne érjél máshoz. Örökkön örökké érezzem, hatalmad, elveszíteni soha nem akarlak!
Ha megkérdeznél
Mikor az elsõ csókot adtad:
már az õsz osont a fák alatt,
Kapirgáló szelek kutattak
avar-homályban árnyakat;
A fákra ráhajolt az este,
s az est meséje régi volt...
csókunkat fák közül kileste,
és kacagott a régi hold;
Felettünk fényes csillag égett,
s két csillag volt a két szemed...
beléje néztem: vissza-vissza nézett...
és bíztatott és kérdezett...
Szellõt üzent az esti távol,
és azt üzente: Csend legyen...
S a hervadás-erezte fákról
lekacagott a szerelem.

Dolgok, amiket megtanultam az Élettől
_ hogy nem számít, mennyire jó valaki, mindenképp fájdalmat okoz neked olykor - és ezért meg kell bocsátanod neki.
_ hogy évek kellenek a bizalom kiépítéséhez, de elég néhány másodperc a lerombolásához.
_ hogy a körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek.
_ hogy vagy Te irányítod a tetteidet, vagy azok fognak Téged.
_ hogy olykor az, akire azt hinnéd, hogy megadja neked a kegyelemdöfést, ha már a földön fekszel, egyike azon keveseknek, akik segíteni fognak neked felállni.
_ hogy sosem szabad azt mondani egy kisgyermeknek, hogy az álmok balgaságok: tragédia lenne, ha ezt elhinné.
_ hogy nem mindig elég, ha megbocsát nekünk valaki. Az esetek többségében te vagy, akinek meg kell bocsátani magadnak.
_ hogy nem számít az,hány szilánkra tört a szíved, a világ nem áll meg, hogy megvárja, míg összeragasztod.

