péntek, május 11, 2012
vasárnap, október 16, 2011
Autumn
péntek, augusztus 26, 2011
felejtsük el
Hiszen nélküled semmit sem ér ez a nyár.
Ami elmúlt már mindegy, felejtsük el,
neked tudnod kell, ha kell 100 évig várok rád
Hiszen nélküled semmit sem ér
Hogyha egyedül alszom és ébredek fel.
elvarázsolsz
Csak a szemembe nézz, s mindent látnod kell.
Mi az, amire vágysz? Csak ennyit adhatok
Magamból én, te döntsd el mennyit ér!
Voltam már lenn és hagytak egyedül,
Üres falak között, távol mindentõl.
Keserû a magány, de tudtam, sikerül
Ide elérni fel, csak mindig hinni kell!
Minden percben elvarázsolsz teljesen, Minden titkos érintésed kell nekem.
De bármi fáj nagyon, sírni nem látsz - nem hagyom.
Játszom, mint egy bohóc a színpadon.
Színház a sors: játszd a szereped!
Ez a darab talán végre mást hoz majd.
Mi az, amire vágysz? Tiéd a fõszerep: Becsüld meg még! Ne dobd el semmiért!
vasárnap, május 01, 2011
.kaktusz
Tudod, magam se értem,
mitől lettem ennyire biztos,
biztos benned,
és biztos magamban,
mintha
szövetséget kötöttünk volna
mi ketten,
valamikor egy másik életben,
valahol az égben,
az égiek adták volna
áldásukat ránk,
persze butaság,
az Ég és a Föld összeér,
nem kettő az,
de mégis,
mintha egyikünk lenne az ég,
másikunk a Föld,
vagy Te a napsugár,
én pedig az eső,
ketten együtt
örök szivárvány,
vissza nem fordítható,
szét nem választható,
tudom, összetartozunk,
nincs bennem félelem,
hogy tévedek,
hogy egyszer
majd másképp lesz,
hogy majd mást szeretsz,
ha elmész is,
viszel magaddal,
nem, mert szeretnivaló lennék,
nem, nem vagyok,
csak melletted vagyok az,
más nem is ismer,
másnak idegen,
aki akkor született,
mikor megszerettelek,
és rajtam kívül
Téged se ismerhet más,
amilyen nekem vagy,
az más számára idegen,
mert aki nekem a „Te”,
az nem a véletlen szülötte,
az miattam,
értem született,
fájna,
tudom, nagyon fájna,
ha más karjában látnálak,
de a látszat
mondhatna bármit is,
be nem csaphatna.
.kaktusz
.kaktusz
Talán azért lettem ilyen bátor,
mert Te erős vagy,
és én beléd kapaszkodhatom.
Érzem, hogy szorosan fogsz.
De talán Te is kapaszkodsz,
azt hiszed, én vagyok az erős.
Talán a két félelem,
az enyém, és a tiéd
kioltják egymást.
Együtt repülünk,
közben arról énekelünk,
hogy az élet szép.
Üvöltve énekeljük,
nehogy mást meghalljunk.
Csak egymást.
Néha, ha kifáradunk,
akkor csak súgjuk.
Egymásnak.
Hogy egyikünk se féljen.
Közben elfelejtkezünk róla.
Hogy miért kapaszkodunk
ilyen erősen,
Hogy a vér is kicsordul.
Egyre bátrabbak vagyunk.
Tudjuk, a szakadék is
csak egy állomás.
Ott egy szép felhő,
Ott egy szivárvány.
Látod messziről a földet?
Ugye, milyen szép innen?
Gyere menjünk a felhők fölé
Szeretlek, szorítlak, ne félj.
Én se félek.

