Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!péntek, május 21, 2010
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk!csütörtök, május 20, 2010
Összedőlt minden, mert átvertél!
Egy szép emlékkép már csak a múlt,
s bár megszürkült rég, és visz az út,
Én mégsem hiszem el,
hogy többé sosem ölel
a féltő két keze.
Mondd miért lett így,
csak, hogy kicsit végre én is értsem.
Miért nem hívsz,
és állsz elém,
hogy szemtől-szembe mondd:
Ami volt, szerelem sose volt,
csakis addig, és arról szólt.
Az az éj, nekem így, neked úgy.
De elmúlt...
Kár, pedig hittem a csókot, a szót,
S Tőled vártam vagy 100 év jót.
Ami volt, szerelem sose volt.
Már látom, csak még fáj....még mindig fáj.
Eltemetném magamban már boldogan azt az éjszakát,
de az előzmény olyan szép volt, és ott volt még az az érintés,
amire azt mondtad te is, hogy ilyet még sosem éreztél,
a te műved volt, hogy összedőlt minden, mert átvertél!
Pedig szerettelek....én szerettelek!
Gyere állj elém, hogy szemtől-szembe mondd:
Ami volt, szerelem sose volt,
csakis addig, és arról szólt.
Az az éj, nekem így, neked úgy.
De elmúlt...
kedd, május 11, 2010
Anna Ahmatova: Nincs a szív a szívhez kötve tán...

Ha akarod, jobb, ha mész,
Boldogság itt arra vár csupán,
Aki elszánt, s útra kész.
Szót se szólok, s nem rimánkodom,
Boldogság rám nem talál.
Csók se kell, bú ül a vállamon,
Majd megcsókol a halál.
Szívem szörnyű kínokban búsong,
Fehér téllel élve már.
De mitől vagy te, mitől vagy te, mondd,
Jobb a választottamnál.
Szabó Magda

Lóbáltam a lábamat az ágy szélén és fütyültem, tudnod kellett volna, hogy valami baj van, hogy nem vállalom, és nem bírom elviselni az emlékeidet. (...) Ha csak cseppet gyanakodol, ha egyetlenegyszer eszedbe jut, hogy jobban rám figyelj, nagyon figyelj, úgy, ahogy a testemre szoktál, amelyet jobban ismertél már nálam, talán észreveszed, mennyi szenvedést okozol nekem, anélkül, hogy akarnád, és észreveszed, hogy kapálódzom és hadonászom valami híg, átlábolhatatlan gyötrelemben, amelyet te idézel a fejemre emlékekkel és emlékeztetésekkel.
...
Isten mindig mind a két kezével belenyúl az ember életébe. Amikor elvesz, ad is, és amikor ad, el is vesz.
...
Az ember majdnem mindent kihever, ezt hidd el.
Stephenie Meyer

Bármennyire is erőlködtem, hogy ne gondoljak rá, nem azért küzdöttem, hogy elfelejtsem. Éppen hogy attól féltem - éjszakánként, amikor a hosszú álmatlanságból eredő kimerültség lerombolta az önvédelemre emelt falakat -, hogy elfelejtem, hogy a múlt kicsúszik a kezem közül. Hogy az agyam szita, és egy napon nem fogom tudni visszaidézni pontosan a szeme színét, a bőrének hűvös érintését, vagy a hajának a pontos árnyalatát. Azt nem engedhetem meg magamnak, hogy gondoljak rájuk, de elfelejtenem nem szabad őket.
Mert volt valami, amiben muszáj hinnem ahhoz, hogy tovább tudjak élni - tudnom kellett, hogy létezik valahol. Ez minden. Minden mást el tudok viselni. Feltéve, hogy ő létezik.
...
Mit mondjak még, hogy higgy nekem? Nem álmodsz, halott sem vagy. Itt vagyok, és szeretlek. Mindig is szerettelek, és mindig is szeretni foglak. Mindig rád gondoltam, magam előtt láttam az arcod minden pillanatban, amíg távol voltam. Amikor azt mondtam, hogy már nem akarlak, az a legsötétebb szentségtörés volt.
Nem leszek a játékod!
Fényt akarok kell még sok
Nem leszek a játékod
Mit eldobhatsz, ha jön majd egy jobb
Volt szerelem s vár még sok
Jött tüzesen szétizott
Bár szeliden csábított
De tőled mond el én mit kapharok
Rf: Ha velem ébredsz kelj fel drágám, csak álmodtál
Ne használj csak arra szívem
Ha neked élnék buknám drágám
Hát üldözz mást, s ne ígérj mert úgyse' hiszem
Ha kértem nem voltál ott,
Pedig nekem ez számított
Nem leszek a játékod
Menj el és ne gyere vissza
Nem leszek az árnyékod
Fényt akarok kell még sok
Nem leszek a játékod
Rf: Ha velem ébredsz...
Nem fáj, hisz mást is csókoltál
Mond mért gondolnék rád
Volt és lesz még száz
Nem, nem, nem fáj, hisz mást is csókoltál
Mond mért gondolnék rád
Volt és lesz még száz
