szombat, március 15, 2008

kellett ez?



"Kellett nekem, hogy rád akadjak?!

Kellett, hogy megkedveljelek,
Hogy együgyűn mindent bevalljak
S hogy büszkén ne hallgass te meg?!
Kellett nekem beléd szeretnem,
Kellett nekem, hogy meggyötörj,
Hogy bálványozzalak szívemben,
S hogy te viszonzásul megölj?!"


Müller Péter

Az "igazi nő" - így mondják évezredek óta - odaadó. Ez a természetes.
De milyen az igazi férfi?
Erről soha nem esik szó. Mint ahogy arról sem, hogy odaadni magatokat egy ilyen önzetlenségre, megbízhatóságra, egy életen át tartó, hűséges szeretetre képtelen férfinek: felelőtlenség.
Minden szeretet alapja az önmagunkkal való viszony rendezése. Elsősorban önmagunkat kell megszeretni - ez minden kapcsolatunk alapja.
Ezért én híve vagyok annak - nem az "örök női szerep"; hanem a jelenlegi állapotok miatt -, hogy tanuljatok meg, női barátaim, egyedül lenni!
Tanuljátok meg önmagatokat megismerni.
Jól érezni magatokat nélkülünk is.
Tanuljatok meg befelé fordulni. Saját lelketekért is élni.
Tanuljatok meg szabadnak lenni.
Ismerjétek fel, hogy az odaadás nem azonos a méltóság elvesztésével.
Tőlünk, férfiaktól ezt nem fogjátok megtanulni, mert mi már régen elfelejtettük.
A legfontosabb, amiért éltek, nem másokban, hanem bennetek van!
Méltóságnak hívják.
Élhettek másokért. Mindeneteket odaadhatjátok a gyerekekért, a szerelemért, a férjetekért, még az életeteket is odaadhatjátok - de a méltóságotokat: soha!

Heltai Jenő: Kérdőív

Mikor elnémul megkínzott szíved,
Eléd teszik a nagy kérdőívet.

Mit mozdulatlan ajkad elsóhajt,
A láthatatlan jegyző jegyzi majd.

Mit fogsz felelni - mert felelni kell! -
Az életedet hol hibáztad el?


Hol kanyarodtál balra jobb helyett?
Felelj ! Tudod az átkozott helyet?

Ha menned adná isteni csoda,
Mondd : visszamennél még egyszer oda?

Veszett fejszének hajszolva nyelét,
Az út robotját újra kezdenéd?

Míg űz a vágy és sarkantyúz a gond,
Megfutni mernél még egy Maratont?

Mindaz mi hitvány, hazug, és hamis,
Végigcsinálnád, mondd, másodszor is?

Miért ? Miért ? Új célokért ? Avagy
Azért, hogy eljuss oda, hol ma vagy?

Hogy elfelejtve minden régi kínt,
Rimánkodhass és harcolhass megint?

Ezért a díjul zsugorin kimért
Keserves, édes, pici életért?

Angyalka


...Mit tudott? Csak azt, hogy az érzelem dolgaiban nincs tanács. Ezt én is sejtettem, homályosan. S mikor ott ültem szemközt vele, rosszkedvűen éreztem, hogy ez az út hiábavaló volt. Egyáltalán nincs "tanács" az életben. Minden megtörténik, ennyi az egész.

Az ember nemcsak a szájával hallgat, vagy beszél valamiről, hanem a lelkével is.

...

Mintha kihűlt volna az öröm a földön. Néha, pillanatokra, parázslik még valahol. Az ember lelke mélyén él az emlék valamilyen derűs, napfényes, játékos világról, ahol a kötelesség szórakozás is, az erőfeszítés kellemes és értelmes... Nézd meg az arcokat! Amerre jársz, a világban, a kis és nagy közösségeken belül, mennyire feldúltak az arcok, milyen gyanakvók, mennyi feszültség, feloldatlan bizalmatlanság, görcsös ellenkezés az arcvonásokban! Ez mind a magány feszültsége.

...

Tudod, egy napon megértettem, hogy senki nem segíthet. Az ember szeretetre vágyik..., de senki nem segít, soha. Mikor ezt megérti az ember, erős lesz és magányos.

...


...

Eljön egy pillanat mindenki életében, amikor egyedül marad és nem tud más segíteni senki.

...lelkünk békéjét nem adhatja más, csak mi magunk. Hogyan? Ha leküzdjük a vágyat és a hiúságot. Lehet ezt?... Majdnem lehetetlen. Talán később, később. Az idővel nem halnak el a vágyak, de elillan, kiszikkad belőlük az a haragos féltés és mohóság, az a reménytelen izgalom és csömör, mely minden vágyat és kielégülést átsugároz.... elfárad az ember.

... a szenvedély él és vár valahol, nem enged el. S ez jó így. Nem igaz, hogy teljesen céltalan életed és munkád. Valamit még akar veled az élet.

szombat, március 08, 2008

Márai Sándor

S a dalok tanulsága mindig annyi, hogy az összetört szíveket nem lehet többé eggyé ragasztani. Az életben is ennyi a tanulság. Ha egy ember egyszer bizalommal, feltétlen érzésekkel közeledett valakihez, s érzéseit megsértették, "szívét összetörték", soha többé nem tud igazi bizalmat, feltétlen odaadást érezni egy másik ember iránt. Nincs érzékenyebb anyag a földön, mint az emberi anyag. Képtelen arra, hogy elfeledjen egy sértést, mellyel lelkét vagy érzéseit illették. S bármiféle baráti vagy szerelmi találkozást hoz is még számára az élet, gyanakvó marad, minden kapcsolat torz és gonosz játékalkalom lesz számára, örökké bosszút akar. Ilyen az ember. Vigyázz, ha ilyen megsértett szívűekkel állasz szemközt: nem tudod őket megengesztelni. S nincs az a türelem, bölcsesség, nagylelkűség, szenvedély, mely az ilyen csalódott szíveket nyugtatni tudja.

Darvas József

angel

Csak a befejezetlen dolgok tudnak igazán fájni....


vasárnap, március 02, 2008

.kaktusz


Tudod arra gondoltam,
ebben az adok-kapok világban
az ember oly sokszor sérül,
mindenki sértett fél.
Bántunk, és megbántanak,
szeretünk,
és cserébe semmit nem kapunk,
ha az ember elesik,
sokszor úgy érzi,
felállni sem érdemes,
mert,
miért, és kiért,
a világ hideg, és rideg,
az ember pedig sérülékeny,
fáj minden szó,
ártatlanul is árt a szó,
amit adunk, amit kapunk,

de tudod,
van egy másik világ is,
ezen a világon,
amikor az ember úgy érzi,
kikerült ebből a légkörből,
mint mikor az űrhajós
légüres térbe ér,
itt minden más,
innen kitekintve
nincs háború,
nincs háború,
aminek értelme lenne,
azt mondják,
az fáj legjobban,
ha az bánt
kit igazán szeretünk,

de ebben a világban
nincs bántás,
sérülés is csak múlandó,
mert,
ha úgy érzem, bántasz,
kicsit sírok,
utána arra gondolok,
biztos tudod, miért teszed,
hiszen szeretsz engem,
biztos azt hiszed,
úgy a jó nekem.


szombat, március 01, 2008

fáj...



Annyira fáj, hogy nem törődsz velem, amennyire én szeretném, annyira fáj, hogy szeretlek, és ezt nem érzem már kölcsönösnek. Tudom, hogy csak akkor látlak újra, ha én elmegyek hozzád, és téged ez cseppet sem zavar, mint ahogy azt sem veszed észre, mennyi fájdalmat okozol közönyöddel nekem. De nem tudok túllépni rajtad, míg meg nem kaplak a tested és lelked teljes egészében, hogy te is azt érezd, amit én, hogy neked is fájjon minden egyes pillanat, amit nem velem töltesz, hogy fájjon minden egyes szívverésed, amikor rám gondolsz, hogy érezd, milyen, amikor szeretünk valakit. Nem vagy kőből, csupán kell valaki, aki megszelídít. Én vállalom ezt a szerepet, és ha sikeres leszek, akkor vagy örökké együtt élünk, vagy eldoblak, mert ezt is megérdemelnéd. De most még az a szerepem, hogy megszerezzelek, úgy, ahogy te tetted velem.